11.fejezet

Álmomban újra láttam. Láttam azt a gyönyörű arcot. Olyan közel volt, mégis elérhetetlennek tűnt. Nem tudtam megérinteni, pedig akartam, nagyon is. Talán túlságosan. Teljes erőmmel azon voltam, hogy csak egyetlen egyszer hozzáérjek, érezzem bőre melegségét, a belőle áradó szépséget, a nyugalmat. Aztán hirtelen felriadtam. Először nem értettem, mi vetett véget az álmomnak, éppen akkor, amikor majdnem megvolt. Kicsit kellett gondolkodnom, hogy honnan jöhet a zene, mire rájöttem, hogy a telefonom.
- Szia Katie!
- Szia Peter!- szóltam bele álmosan.
- Felébresztettelek?- kérdezte meglepődve.
- Igen, de mindegy, mi újság?
- Fél 3 van, Katie. Jó, szóval Erick hazamehet.- mondta ki, nekem pedig egy erős megkönnyebbülés futott végig a testemen.
- Mikor?
- Amikor érte jössz.
- Rohanok.- mondtam, majd lecsaptam a telefont.
Rekordsebességgel öltöztem fel, mosakodtam és reggeliztem meg, majd el is indultam a rendőrőrs felé. Futottam, szóval hamar odaértem. Mindenkinek sietve köszöntem, most nem ők érdekeltek. Szinte felrepültem Peter irodájáig, berontottam és majdnem sikerült eltörnöm az ajtót. Ez az én formám. Peter az ablaknál állt, Erick meg Peter forgós székében ült és forgott. Jobbra, balra, majd amikor elszédült, újból jobbra.
- Megjöttem.- kiáltottam boldogan.
Erick felém fordult, felállt, felém rohant és én ölelő karjaimba zártam. Nem tudott betelni vele, nem akart elengedni, de én se.
- A nő felismerte a srácot és bevallotta, hogy csak azért mondta, hogy Erick volt az, mert megijedt. Azt nem tudta elmondani, hogy mitől, nem hiszem, hogy ettől a gyerektől.- mutatott szórakozottan az öcsémre.
- De legalább vége. És Bennel mi lesz?- kérdeztem.
- Még nem lehet tudni.
- Rendben, köszönünk szépen mindent Peter.- öleltem meg családunk régi barátját, majd elindultunk.
Egy ideig csendben mentünk egymást átkarolva, de én nem bírtam ezt és megtörtem a szótlanságot.
- Na mit akarsz csinálni?- kérdeztem
- Hazamenni és aludni.- nézett rám, majd elnevettem magam.
- Ennyi? Semmi extra kívánság? Pedig szerintem elmehettünk volna a vidámparkba. Úgyis ránk férne.- tettettem szomorúságot.
- Vidámpark? Talán kibírná még egy kicsit alvás nélkül, de nem tudom.- gondolkozott viccesen Erick.
- Jól van, akkor nyomás.
Megvettük a belépőjegyeket, amik mit ne mondjak, elég drágák. Jó, most az egyszer mindegy, hiszen ,,ünneplünk."
A nap hátralevő részében azt csináltuk, amit Erick akart. Felültünk az óriáskerékre, a forgós szarra, amitől majdnem hánynom kellett, meglátogattuk a kísértetházat, a hullámvasutat, a többi pörgős izét, egyszóval mindent kipróbáltunk. Aztán elmentünk enni a Nando's-ba, mert az Erick kedvenc étterme. Estére hullafáradtan estünk be az ajtón. Mind a ketten elvonultunk a privát lakrészünkbe, ahol megfürödtünk, átöltöztünk pizsibe, majd bebújtunk az ágyunkba aludni., mert nekem holnap munka van, Ericknek meg.. neki semmi, csak szimplán fáradt.

*másnap*
Reggel az ébresztőórámra keltem. Nagyon lassan álltam fel az ágyamból, majd felhúztam a redőnyt és beengedtem a rajta kopogtató napsugarakat, hogy körbetáncolják a szobámat. Egy ideig néztem a megvilágított helyiséget, majd úgy döntöttem, hogy mennem kéne, mert el fogok késni a második hetemen.
Gyorsan elkészültem, majd indultam is. Bent már várt rám Sam. Vidáman köszöntött.
- Hellobello, Katie! Mi újság? Milyen volt a hétvégéd?
- Szia, Sam. Egész jó.- mosolyodtam el halványan.
Próbáltam elrejteni azt, ami belülről egyszerűen felfalt engem. Tönkretesz a tudat, hogy nem beszélhetek senkinek arról az éjszakáról. A jó és a rossz részéről sem. Volt egyáltalán jó része? Persze, a srác. Annyi.
Valamilyen különös okból kifolyólag ma ingerültebb voltam, mint általában. Nekimentem egy vendégnek, elkezdett velem üvöltözni, én meg visszaszóltam neki, hogyha annyira zavarja, akkor menjen arrébb és ezt nem túl kedvesen, mire a csávó kérte a Vevők könyvét, mert panaszt szeretne tenni. Aztán volt egy másik vendék, akire ráborítottam egy szendvicset, volt egy harmadik, akire csak úgy ok nélkül ráordítottam és még sorolhatnám. Tudhattam volna, hogy műszak végén privát találkám lesz Daviddel. Az irodájában várt.
- Katie mi van veled? Szörnyen bunkó voltál egész nap.- tért rá a lényegre.
- Nem tudom, nem vagyok valami jó formában.- sütöttem le a szememet.
- Hát azt látom. Mit csináljak veled?- töprengett, nekem meg tágra nyíltak a szemeim.
- Semmit?- kérdeztem félénken.
Na ennyi kellett az amúgy nyugodt főnökömnek, most kikelt magából. Lehet, nem szereti, ha visszabeszélnek neki.
- Hogy lehetsz ennyire hálátlan? Nagylelkűen munkát adok neked, hagyom, hogy a legjobb műszakot kapd meg, segítettem neked, erre ez a köszönet? Ez volt az első húzásod, még kettő és repülsz. Értetted? Na tűnés.- üvöltött rám és komolyan mondom éreztem az arcomon a rám fröcskölt nyálát. Fúj.
Fapofával kisunnyogtam a szobából és rohantam is haza, nehogy eljátsszam gyorsan a maradék két húzásomat és kirúgjanak. A második héten. Jézusom, csak én lehetek akkora béna, hogy a munkanélküliség után meg a munkanélküliség szélén állok. Nem tudjuk majd fizetni a lakbért, az utcára kerülünk, nem lesz mit ennünk, koldulnunk kell majd, a vicces fiatalok levideóznak és felraknak a YouTube-ra, hadd röhögjön a jó nép és a legrosszabb, amit nem élnék túl, hogy elvehetik tőlem Ericket. Ebbe még belegondolni is szörnyű, úgyhogy mostantól azon leszek, hogy semmi probléma ne legyen rám. Szükségem van az Öcsémre. Ő a mindenem.