11.fejezet

Álmomban újra láttam. Láttam azt a gyönyörű arcot. Olyan közel volt, mégis elérhetetlennek tűnt. Nem tudtam megérinteni, pedig akartam, nagyon is. Talán túlságosan. Teljes erőmmel azon voltam, hogy csak egyetlen egyszer hozzáérjek, érezzem bőre melegségét, a belőle áradó szépséget, a nyugalmat. Aztán hirtelen felriadtam. Először nem értettem, mi vetett véget az álmomnak, éppen akkor, amikor majdnem megvolt. Kicsit kellett gondolkodnom, hogy honnan jöhet a zene, mire rájöttem, hogy a telefonom.
- Szia Katie!
- Szia Peter!- szóltam bele álmosan.
- Felébresztettelek?- kérdezte meglepődve.
- Igen, de mindegy, mi újság?
- Fél 3 van, Katie. Jó, szóval Erick hazamehet.- mondta ki, nekem pedig egy erős megkönnyebbülés futott végig a testemen.
- Mikor?
- Amikor érte jössz.
- Rohanok.- mondtam, majd lecsaptam a telefont.
Rekordsebességgel öltöztem fel, mosakodtam és reggeliztem meg, majd el is indultam a rendőrőrs felé. Futottam, szóval hamar odaértem. Mindenkinek sietve köszöntem, most nem ők érdekeltek. Szinte felrepültem Peter irodájáig, berontottam és majdnem sikerült eltörnöm az ajtót. Ez az én formám. Peter az ablaknál állt, Erick meg Peter forgós székében ült és forgott. Jobbra, balra, majd amikor elszédült, újból jobbra.
- Megjöttem.- kiáltottam boldogan.
Erick felém fordult, felállt, felém rohant és én ölelő karjaimba zártam. Nem tudott betelni vele, nem akart elengedni, de én se.
- A nő felismerte a srácot és bevallotta, hogy csak azért mondta, hogy Erick volt az, mert megijedt. Azt nem tudta elmondani, hogy mitől, nem hiszem, hogy ettől a gyerektől.- mutatott szórakozottan az öcsémre.
- De legalább vége. És Bennel mi lesz?- kérdeztem.
- Még nem lehet tudni.
- Rendben, köszönünk szépen mindent Peter.- öleltem meg családunk régi barátját, majd elindultunk.
Egy ideig csendben mentünk egymást átkarolva, de én nem bírtam ezt és megtörtem a szótlanságot.
- Na mit akarsz csinálni?- kérdeztem
- Hazamenni és aludni.- nézett rám, majd elnevettem magam.
- Ennyi? Semmi extra kívánság? Pedig szerintem elmehettünk volna a vidámparkba. Úgyis ránk férne.- tettettem szomorúságot.
- Vidámpark? Talán kibírná még egy kicsit alvás nélkül, de nem tudom.- gondolkozott viccesen Erick.
- Jól van, akkor nyomás.
Megvettük a belépőjegyeket, amik mit ne mondjak, elég drágák. Jó, most az egyszer mindegy, hiszen ,,ünneplünk."
A nap hátralevő részében azt csináltuk, amit Erick akart. Felültünk az óriáskerékre, a forgós szarra, amitől majdnem hánynom kellett, meglátogattuk a kísértetházat, a hullámvasutat, a többi pörgős izét, egyszóval mindent kipróbáltunk. Aztán elmentünk enni a Nando's-ba, mert az Erick kedvenc étterme. Estére hullafáradtan estünk be az ajtón. Mind a ketten elvonultunk a privát lakrészünkbe, ahol megfürödtünk, átöltöztünk pizsibe, majd bebújtunk az ágyunkba aludni., mert nekem holnap munka van, Ericknek meg.. neki semmi, csak szimplán fáradt.

*másnap*
Reggel az ébresztőórámra keltem. Nagyon lassan álltam fel az ágyamból, majd felhúztam a redőnyt és beengedtem a rajta kopogtató napsugarakat, hogy körbetáncolják a szobámat. Egy ideig néztem a megvilágított helyiséget, majd úgy döntöttem, hogy mennem kéne, mert el fogok késni a második hetemen.
Gyorsan elkészültem, majd indultam is. Bent már várt rám Sam. Vidáman köszöntött.
- Hellobello, Katie! Mi újság? Milyen volt a hétvégéd?
- Szia, Sam. Egész jó.- mosolyodtam el halványan.
Próbáltam elrejteni azt, ami belülről egyszerűen felfalt engem. Tönkretesz a tudat, hogy nem beszélhetek senkinek arról az éjszakáról. A jó és a rossz részéről sem. Volt egyáltalán jó része? Persze, a srác. Annyi.
Valamilyen különös okból kifolyólag ma ingerültebb voltam, mint általában. Nekimentem egy vendégnek, elkezdett velem üvöltözni, én meg visszaszóltam neki, hogyha annyira zavarja, akkor menjen arrébb és ezt nem túl kedvesen, mire a csávó kérte a Vevők könyvét, mert panaszt szeretne tenni. Aztán volt egy másik vendék, akire ráborítottam egy szendvicset, volt egy harmadik, akire csak úgy ok nélkül ráordítottam és még sorolhatnám. Tudhattam volna, hogy műszak végén privát találkám lesz Daviddel. Az irodájában várt.
- Katie mi van veled? Szörnyen bunkó voltál egész nap.- tért rá a lényegre.
- Nem tudom, nem vagyok valami jó formában.- sütöttem le a szememet.
- Hát azt látom. Mit csináljak veled?- töprengett, nekem meg tágra nyíltak a szemeim.
- Semmit?- kérdeztem félénken.
Na ennyi kellett az amúgy nyugodt főnökömnek, most kikelt magából. Lehet, nem szereti, ha visszabeszélnek neki.
- Hogy lehetsz ennyire hálátlan? Nagylelkűen munkát adok neked, hagyom, hogy a legjobb műszakot kapd meg, segítettem neked, erre ez a köszönet? Ez volt az első húzásod, még kettő és repülsz. Értetted? Na tűnés.- üvöltött rám és komolyan mondom éreztem az arcomon a rám fröcskölt nyálát. Fúj.
Fapofával kisunnyogtam a szobából és rohantam is haza, nehogy eljátsszam gyorsan a maradék két húzásomat és kirúgjanak. A második héten. Jézusom, csak én lehetek akkora béna, hogy a munkanélküliség után meg a munkanélküliség szélén állok. Nem tudjuk majd fizetni a lakbért, az utcára kerülünk, nem lesz mit ennünk, koldulnunk kell majd, a vicces fiatalok levideóznak és felraknak a YouTube-ra, hadd röhögjön a jó nép és a legrosszabb, amit nem élnék túl, hogy elvehetik tőlem Ericket. Ebbe még belegondolni is szörnyű, úgyhogy mostantól azon leszek, hogy semmi probléma ne legyen rám. Szükségem van az Öcsémre. Ő a mindenem.

10.fejezet

Meglepődve fordultam a hirtelen jött idegen felé, nem számítottam rá, hogy bárki is meghallja a segítségkérésemet. Velem egy időben támadóm is elfordította a fejét a hang felé, végigmérte a srácot, majd egyszerűen kiröhögte és folytatta tovább a testem felkutatását. Próbáltam ellenállni, de még mindig fogta a kezemet, a lábaimra pedig ráült, úgyhogy nehezen sikerült. Kiabáltam, ahogy csak tudtam, hogy titokzatos segítőm nehogy itt hagyjon ezzel az őrülttel.
A sikátor eleje felől lábdobogást hallottam, majd megkocogtatták az elmeháborodott pasi vállát. Mintha csak szívességet tenne, odafordult, de egyből kapott egy jobb horgot. Ott ült felettem és fogta az arcát, mert hát pofán ütötték. Miután kicsodálkozta magát, felállt rólam és lendítette a kezét a srácnak, de ő résen volt és kivédte. Ő következett, megint egy jobb horog. Majd még egy. A pasi kezdett bedühödni, látszott rajta, hogy ideges.
- Te kis buzi, velem kötekedsz?- üvöltött rá.
- Igen. Egy olyannal, aki egy fiatal lányt akart megerőszakolni. Megérdemelsz minden ütést.- mondta halál nyugodt hangon, majd hasba vágta.
A támadóm a földre rogyott és a hasát fogta.
- Átrendezem az arcodat, te nyomorék.
A férfi felállt, megindult a védőangyalom felé és egy hatalmasat ütött rá. Egyből felrepedt a szemöldöke. A szám elé kaptam a kezem, még mindig a sokk hatása alatt álltam. Miattam verekszik két hím nemű egyed. Hirtelen egy ütést éreztem a lábamon, odakaptam a fejem és láttam, hogy egy telefon volt az.
- Hívd a rendőrséget!- utasított a srác.
Nem kellett nekem többször mondani, egyből tárcsáztam a számot, ami valószínűleg a stressz miatt, egyből eszembe jutott. Felvették és én elmondtam, hogy hol vagyok kb, mi történik és megkértem, hogy siessenek, mert szét fogják verni egymást.
Egyre jobban püfölték egymást és én nem tudtam semmit sem tenni. Csak ültem felhúzott lábakkal és sírtam.
10 percen belül megérkeztek a rendőrök, de a két hím még mindig verekedett. 3-an jöttek, kettő közülük odarohant a verekedőkhöz, hogy szétszedjék őket, a harmadik, aki nő volt, felém jött egy takaróval a kezében. Segített felállni és rám terítette a pokrócot.
- Jól van?- kérdezte kedvesen.
- Megvagyok.- szipogtam.
Mind a ketten a 4 férfira pillantottunk. A támadómat megbilincselték és bedugták a járőrautóba, majd a rendőrök is beszálltak utána és elhajtottak. A srác, aki megvédett, engem nézett. Horzsolások látszódtak az arcán, amit megvilágított a Hold fénye. Angyali arca volt. Látszott rajta a törődés és ez jól esett. Éppen szólni akartam, de megelőzött.
- Nem kell megköszönnöd.- mondta csendesen, de határozottan.
Biccentett egyet, megfordult és elsétált. Ott álltam kővé fagyva az éjszaka közepén, sírógörccsel küszködve és utána akartam menni, de nem tettem. A lábam nem engedett. Az az arc. Sose fogom elfelejteni, hogy mennyire szép volt. A barna haját, a még barnább szemeit, amik világítottak a sötétben, a telt, rózsaszín ajkait és azt, amit tett.
Nem sokat gondolkodtam, rögtön elindultam hazafelé. Összeszedtem a cuccaimat, magamra kaptam, a telefonomat felvettem és zsebre vágtam. Nagyon gyorsan mentem, majdnem rohantam. Az a hely, ahonnan eddig menekülni akartam, most a védelmet jelenti. Szedtem a lábaimat és mentem, amerre emlékeztem. Szerencsére nem volt téves semmilyen megérzésem, elég hamar hazaértem. Meg is lepődtem, hogy nem is voltam annyira messzire a háztól és ennek kifejezetten örültem.
Beestem az ajtón, de szó szerint. A fáradtságtól egyből összeestem, az ágyamig se jutottam el. 

*reggel 12 óra*
Szörnyű fejfájás volt az álmaim megzavarója, a padlón feküdtem. Úgy tűnik nem álmodtam az egészet. Tényleg meg akartak erőszakolni.
Mintha valaki fejbe vágott volna, úgy tört rám a felismerés. ENGEM MEG AKARTAK ERŐSZAKOLNI. Sírógörcs tört rám, a mai nap már sokadszor. Csak ültem, felhúzott térdekkel és sírtam. Sírtam a szégyen, a düh, a tehetetlenség, a szomorúság, a szánalom és még sok más miatt. Hogy történhetett ez? Miért pont velem? Miért akkor, amikor Erick nincs itthon? Nem mondhatok senkinek semmit. Nem szabad pánikban esnem se nekem, se másnak. Van elég bajunk enélkül is.
Hirtelen magam előtt láttam azokat a gyönyörű barna szemeket, amiket megvilágított a Hold fénye és olyan szép volt. Megtöröltem a felpuffadt arcomat, majd megpróbáltam felállni és enni valamit, mert sápadtnak éreztem magamat. Megnéztem a tükörképemet és igazam volt. Egy meggyötört, összetört, boldogtalan lány nézett rám vissza és egyáltalán nem tetszett. Kicsoszogtam a konyhába és szereztem valami könnyű kaját, ami most lemegy a torkomon. Miután ezzel kész lettem, gondoltam rendbe szedem magam, mert nem pálya, hogy így nézek ki, azok után se, ami történt velem, úgyhogy megfürödtem, direkt fürödtem, nem zuhanyoztam. Kiáztattam fáradt végtagjaimat és lemostam magamról annak a gusztustalan férfinak az érintését, amitől még a hideg is kiráz. Vagy másfél órát ültem a kádban és majdnem bealudtam, bár nem lett volna szerencsés, ha belefulladok. Szóval kimásztam, megszárítottam a hajamat, magamra kaptam valami otthoni cuccot, mert nem gondoltam, hogy megyek bárhová is, úgyhogy a smink lemaradt.
A tükörképem egész emberinek nézett ki, lehet tartanom kéne magam ehhez. Lementem a nappaliba, benyomtam a TV-t és keresni akartam valami elfogadható és nézhető műsort, de nem volt semmi. Gondoltam egyet és végül beraktam egy DVD-t, név szerint a Harry Potter és a Titkok Kamráját. Ez az egyik kedvenc filmem a többi HP mellett ugyebár. Már vagy 86 ezerszer láttam, de nem lehet megunni, egyszerűen nem megy. Szóval elkezdtem nézni és nem aludtam be rajta, pedig hihetetlenül fáradt voltam.
Éppen volt annyi erőm, hogy felnézzek Twitterre. Szokás szerint nem történt semmi különös, visszakövettem pár embert, olvasgattam mások tweetjeit arról, hogy mennyire unják magukat, nincs kedvük semmihez, éhesek, esetleg esik az eső. Londonban nem meglepő az utóbbi, nem értem, miért akadnak fenn olyan kis apróságokon, mint eső. Jó, mondjuk nyár van, de akkor is, ez Angliához tartozik. Egy csomagban járnak. Anglia gyönyörű hely, nagyon sok látványossággal, de a időjárás is hozzá tartozik, akár jó, akár nem. És én most az időjárási viszonyokról gondolkozok. Lehet tényleg aludnom kéne még egy kicsit, mert hulla leszek holnapra.
Elsétáltam a szobámba, de előbb kulcsra zártam a bejárati ajtót, a biztonság kedvéért. Sose lehet tudni, mikor akar valaki megtámadni.